Kiderült, mi lesz a Déli pályaudvar helyén!

Kiderült, mi lesz a Déli pályaudvar helyén!

2017-10-12 12:43:56

Sport és szabadidő központ lehet a Déli pályaudvar területének egy részén, legalábbis a közbeszerzési tervpályázat szerint - írja a Magyar Hírlap. 




Tegnapi dátummal pályázatot írtak ki a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén sport és szabadidős célú városfejlesztés megvalósításához tervezési feladatok (tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció készítése) elvégzése. A pályázatok benyújtási határideje 2017. november 14.

A Déli pályaudvaron a fenti projekt ellenére megmarad a személyforgalom, a beruházás az üzemi területeket érinti, melyen részben a Testnevelési Egyetem számára létesülnek a közcélokat szolgáló épületek. A létesítmények egy része ugyan a Testnevelési Egyetem számára készül, de ezeket a lakosság is használhatja majd. A vasúttól nyert terület másik részén pedig eleve a nagyközönség kap létesítményeket. Összességében olyan új épületekkel gazdagodhat a terület, mint , például jégcsarnok, tenisz-, squash- és streetball-pálya, golfgyakorlópálya, gyermeksípálya, falmászószikla és extrémsportpálya. A tavalyi kormányhatározat TE esetében 2018 és 2022 közé teszi ezeket a beruházásokat, a TE fejlesztésének ez a második fázisa lesz, a nem vasúti területeken már ez előtt bővül az egyetem. 

A Déli pályaudvar sorsával már mi is többször foglalkoztunk. A most bemutatott jövőbeli fejlesztés a MÁV korábbi üzemi területein valósulhat meg, mivel azokat a vasúttársaság elköltözteti a pályaudvar mellől. A személyforgalmat azonban egy tavaly szeptemberi kormányhatározat értelmében mégsem szüntetik meg, így a teljes bezárás helyett egy hibrid megoldás valósul meg. A kieső üzemi területek pótlása komoly fejlesztést igényel, részben a Kelenföldi pályaudvarnak, részben a vonatok vidéki végállomásainak kell átvenniük ezeket a funkciókat. A tervek szerint négy vágány marad meg az alagút és a pályaudvar között, az Avar utca mellett.

INGATLAN HÍREK
Jó, hogy sok új lakás épül, de van egy dolog, amire sokkal jobban kellene figyelni
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.Portfolio2022. május 02. 14:31
lakás ár
Már csökken az ingatlan adás-vételek száma
Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent – közölte a Duna House.ORIGO, MTI2019.10.16. 10:59
napenergia
Elképesztő tempóban zuhan a nap- és szélenergia ára
Tovább csökken a megújuló energia ára, ami gyorsíthatja a tiszta energiaellátásra történő átállást - közölte a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA). A fotovoltaikus napenergiából és szárazföldi szélenergiából előállított villamos energia átlagos költsége globálisan 13 százalékkal csökkent 2018-ban 2017-hez képest. A szervezet szerint a két technológiai költsége várhatóan a következő évtizedben is tovább mérséklődik majd.
új lakás áfa
Marad az alacsony lakásáfa! Mit jelent ez pontosan?
A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése egy fontos jogbizonytalanságot rendez, de a lakáspiacnak valószínűleg nem ad újabb lökést.
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!