Állva hagyta Európát a magyar építőipar

Állva hagyta Európát a magyar építőipar

2017-11-30 12:38:42

Várhatóan Magyarországon lesz a legmagasabb az építési kereslet 2017-ben, ami azonban a második legkisebb építési piac a 19 Euroconstruct ország közül - derül ki a Buildecon, Münchenben rendezett 84. Euroconstruct konferenciája alapján készített elemzéséből. A 25 százalékos magyarországi adat után jön Írország 15 százalékkal, majd Svédország (10 százalék) és Lengyelország (9 százalék).


A jelenlegi kilátások szerint egészen 2020-ig Magyarország marad az élen összesen 33 százalékos teljes építési piaci növekedésével. A tartós növekedést az egyre több lakásprojekt mellett a kormányzati beruházások magas száma is megalapozza. Problémás lehet azonban a lakásépítéseknél az áfakedvezmény megszüntetése 2020 elején, a már jelenleg is fellépő munkaerőhiány, az építőanyag és a munkaerő árának jelentős növekedése, valamint az építőipar technológiai fejletlenségének hatékonyság-csökkentő szerepe.

A konferencián az Euroconstruct 19 tagországára vonatkozó előrejelzés szerint ebben az évben az építési teljesítmény összességében 3,5 százalékkal fog nőni, melynek motorja a lakásépítés. Az idei növekedés két okból is figyelemreméltó: egyrészt Európában az építési piacot érintő intézkedések növekedése 2006 óta most érte el a legmagasabb fokát, azaz a pénzügyi válság kitörése előtti állapotot. Másfelől, az építési kereslet mind a 19 tagországban nőtt 2017-ben.

2014 óta Európa építőipara folyamatosan növekedési periódusban van: 2014 és 2017 között az építési teljesítmény 9 százalékkal emelkedett és 2020-ra további 6 százalékos növekedés várható. A növekedés mértéke valamelyest lassulni fog a magasépítésben, mind a lakás, mind a nem-lakás célú építmények építése területén, és középtávon a mélyépítés lesz piacvezető. A mélyépítésre 2018-ra és 2019-re is 4 százalékos növekedést prognosztizálnak.

Állva hagyta Európát a magyar építőipar


INGATLAN HÍREK
Jó, hogy sok új lakás épül, de van egy dolog, amire sokkal jobban kellene figyelni
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.Portfolio2022. május 02. 14:31
lakás ár
Már csökken az ingatlan adás-vételek száma
Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent – közölte a Duna House.ORIGO, MTI2019.10.16. 10:59
napenergia
Elképesztő tempóban zuhan a nap- és szélenergia ára
Tovább csökken a megújuló energia ára, ami gyorsíthatja a tiszta energiaellátásra történő átállást - közölte a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA). A fotovoltaikus napenergiából és szárazföldi szélenergiából előállított villamos energia átlagos költsége globálisan 13 százalékkal csökkent 2018-ban 2017-hez képest. A szervezet szerint a két technológiai költsége várhatóan a következő évtizedben is tovább mérséklődik majd.
új lakás áfa
Marad az alacsony lakásáfa! Mit jelent ez pontosan?
A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése egy fontos jogbizonytalanságot rendez, de a lakáspiacnak valószínűleg nem ad újabb lökést.
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!