Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését

Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését

2019-11-21 13:52:51

A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Ingatlan 


Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

2019 júliusa és szeptembere között 55 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a hazai piacon, ami 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeget jelentette, úgy, hogy közben a kivitelezési költségek jelentősen emelkedtek, vagyis sokkal kisebb volumenű beruházáshoz kapcsolható az összeg.

Az év első 9 hónapjában összesen 189 milliárd forintot tett ki az elindult építkezések értéke, ami csak egy kicsivel volt magasabb a 2016 azonos időszakában mértnél, és jelentősen alatta maradt a 2017-es és 2018-as Q1-Q3-as szintnek. Amennyiben nem történik változás a piacon, a 2019-es év lehet a 2015-öt követő legalacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozó év.

Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron. Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév


Arányaiban több társasházi lakásépítési projekt indult el Közép-Magyarországon a harmadik negyedévben, mint az első félévben, a visszaesés tehát főként a vidéket érintette. Részletesebben megvizsgálva az adatokat az EBI Építésaktivitás Jelentés készítői azt találták, hogy a társasházi lakásépítések teljes Aktivitás-Kezdéséből 81 százalék a fővároshoz volt köthető, ahol a romló országos számok ellenére magasabb összegben indultak el társasházi kivitelezési projektek az idei év júliusa és szeptembere között, mint a korábbi két negyedévben. Kezdetét vette például az Universo, a Waterfront City és a Park West lakóparkok építése a fővárosban.


Az elemzők már hosszú ideje várták az Aktivitás-Befejezés mutató drasztikus emelkedését, ami a projekt csúszások illetve a tudatos halasztások miatt eddig nem látszott a piacon, az idei harmadik negyedévben azonban úgy tűnik, végre megtört a jég. 2019. július és szeptember között 122 milliárd forintra növekedett a befejezett társasházi lakások értéke, amely összegre eddig még soha nem volt példa Magyarországon. A következő negyedévek pedig várhatóan szintén magas Aktivitás-Befejezést hozhatnak majd.

Címlapkép forrása: Getty Images






GAZDASÁG
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
új lakás
Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping
Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.Ingatlan 2019. november 06. 09:29
Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot
Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot
Egy évvel korábban a kedvezményes áfa határideje miatt több mint 9 ezer új lakás átadását ígérték a fejlesztők 2019 utolsó hónapjaiban, azóta az időben elindított fejlesztéseknél már kitolódott ez a határidő, így enyhült a nyomás, amivel az utolsó negyedévben 3500-ra csökkent a várhatóan átadott lakásszám. Sok fejlessztő azonban nem úszta meg az újabb szorító határidőt, főleg azok, akik nem gondolkoztak előre és még a jelenleg érvényben lévő energetikai követelményeknek megfelelően indították, vagy fogják elindítani az építkezést. Nekik rohamtempóban kell befejezniük az új épületeket 2020 végéig, különben esélyük sincs megkapni a használatbavételi engedélyt.Portfolio   Gazdaság 2019. September 22. 18:15
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!