Hivatalos: januártól indul az építőipari cégek támogatása

Hivatalos: januártól indul az építőipari cégek támogatása

2017-12-12 13:55:08
Forrás:

Egyre nagyobb problémát jelent az építőipari munkaerőhiány, ezzel együtt azonban az ágazat gépesítettsége sem teszi lehetővé a felmerülő igények szerinti bővülést. Ennek kapcsán november végén együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az építőipar teljesítményének növeléséről. Koji László, a Szakszövetség elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén hivatalosan is bejelentette, hogy legkésőbb januárban megjelennek az építőipar gépesítését támogató pályázatok - írja a Világgazdaság. 




A januárban megjelenő pályázat 20 milliárd forint keretösszegű lesz, amellyel az ágazat gépesítését segíti az állam. Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a jelenlegi 550-600 milliárd forintnyi megrendelés teljesítésére már nem képes az ágazat, a következő években ráadásul a mostaninál is nagyobb bővülést kellene produkálnia.

A hamarosan megjelenő pályázatok technológiai, automatizálási eszközök beszerzését támogatják, segítve az ágazat szereplőinek a kapacitások bővítését és a technológiai váltást.

Mindenképpen pozitív, hogy - amint az a közelmúltban a nemzetgazdasági miniszter által összehívott ágazati csúcstalálkozón kiderült - a szakma képviselőinek 90-95 százaléka azonosan látja a tennivalókat.

Ezek egyike a foglalkoztatási gondok kezelése. Bár az e téren mélypontot jelentő 2013-hoz képest már 35 ezerrel több dolgozót tartanak nyilván a területen, a nettó létszámnövekedés legfeljebb 20-25 ezer fő. A többiek ugyanis eddig is ott dolgoztak, de csak most jelentették be őket. A foglalkoztatás kifehéredése örvendetes, de a további létszámbővítés akadályai nem a munkáltatói, hanem a munkavállalói oldalon vannak: a zömmel be sem tanított segédmunkásokkal felduzzasztott állomány mellett nincs további tartalék a munkaerőpiacon, illetve csak nagy pénzért lenne kapható. A 20-25 százalékos lakásdrágulás kapcsán Koji László felvetette, hogy érdemes lenne megvizsgálni, kinek mekkora része van benne. Az építőipart ugyanis még a budapesti lakások esetében sem terheli 9,3 százaléknál több.

Szintén egyre sürgetőbb kérdés a kedvezményes lakásáfa meghosszabbítása, amit azonban egyelőre nem vizsgál a kormány.

GAZDASÁG
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
új lakás
Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping
Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.Ingatlan 2019. november 06. 09:29
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!