Elképesztő ötletekkel indultak el az éles kísérletek - Vidéken épül a jövő

Elképesztő ötletekkel indultak el az éles kísérletek - Vidéken épül a jövő

2018-05-23 15:43:54

Az okosváros többé már nem csak utópia, mostanra Magyarországon is egyre többször, egyre többen használják a városi életet hatékonyabbá tevő legújabb technológiai vívmányokat. A fejlődést jól mutatja, hogy a tervezett és a már megvalósult "smart" megoldások száma egyre szaporodik, éppen ezért két magyar város példáján keresztül néztük meg, hogy mit hozhat a smart city koncepció a helyiek életébe.


Az utak és a csatornák feltalálása óta nem volt olyan fontos városfejlesztési áttörés, mint a Smart City, azaz az okosváros! Az igazán különleges pedig az, hogy a legkisebb településektől a világvárosokig mindenkit érint. Nézze meg a programot és jelentkezzen most az Önök városa vagy vállalkozása is az eseményre, ahol a téma kiemelt szakértői tartanak előadásokat és beszélgetéseket!

Az okosváros - más néven smart city - fogalmát széleskörűen lehet értelmezni. A Magyar Közlönyben tavaly megjelent kormányhatározat a következőképpen írja le: az okosváros olyan település amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.

A programok azonban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az az önkormányzat, a lakosság és a vállalkozások összekapcsolásával valósulnak meg, vagyis a személyre szabottság és a platformjelleg mellett az egymás közti nyílt kommunikáció is megvalósul. A smart city projekt nem csak az okos eszközöket jelenti, egy város akkor lesz okos, ha a benne élőknek megvan a képességük, hogy ezeket az újításokat használják is. Szintén fontos, hogy egy megoldás csak akkor lehet smart, ha látszik az időbeli megtérülése is - hangzott el a Portfolio Smart City tavalyi konferenciáján.

GAZDASÁG
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
új lakás
Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping
Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.Ingatlan 2019. november 06. 09:29
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!