Ezek most a legkülönlegesebb új lakások Budapesten

Ezek most a legkülönlegesebb új lakások Budapesten

2017-11-14 11:07:15
Forrás:

Pár éven belül több ezer új lakóingatlan kerül átadásra a fővárosban, eltérő azonban a számuk az egyes kerületekben. A budai elitkerületek, illetve a pesti oldal belvárosa tipikusan az a terület, ahol nagyon kevés az új projekt, míg a többi kerülethez képest két-, vagy akár háromszoros árakat is elkérhetnek a használt és az új lakásokért egyaránt. Budapest igazán exkluzív részei között szerepel az I. és II. kerület, ahol nem számítanak meglepőnek a milliós nagyságrendű négyzetméterárak sem, sőt inkább mondható átlagosnak az új lakások esetében. Megnéztük, hogy mennyi projekt zajlik ebben a két kerületben, illetve milyen négyzetméter árakon lehet itt új ingatlanhoz jutni. 




A Budapesten épülő új lakások teljes állománya meghaladja a 15 ezres nagyságrendet, ezek nagy része azonban a XIII., XI. és IX. kerületekben (mintegy 10 ezer) épül. Bár ezekhez képest a bel-budai elitkerületekben (I. és II. kerület) épülő új lakóházak száma jelentősen kevesebb, mégis soknak számítanak, ha a válság alatti időszakot nézzük, amikor szinte egy új projekt sem került átadásra ezekben a kerületekben.

Buda legdrágább részei

A jóval kisebb alapterületű I. kerületet tekintve kifejezetten nehéz helyzetben vannak azok a fejlesztők, akik új telkek beépítésére vállalkoznának. A már megépült új lakóingatlanok választéka és a beépítési lehetőség egyaránt szűkös, de aki tud várnia a következő év végéig, hogy átvegye új lakásának a kulcsát, annak végre már van miből válogatnia. Az adatbázisban szereplő adatok alapján jelenleg 5 projekt keretében összesen 140 új lakás van tervben, illetve áll építés alatt, amelyek várhatóan 2018 végére elkészülnek. Egy projekt átlagosan 20-30 lakóingatlan fejlesztését foglalja magába, de találni olyan építkezést is, ahol mintegy 50 lakást adhatnak át egyszerre. Az épülő lakások mintegy 58 százaléka még nem került eladásra idén nyáron, ez az arány azonban sokat változhatott az elmúlt 2-3 hónapban.

A második kerületben az új lakásállomány száma közel 660-ra tehető, amely a tervezett, az építés alatt álló és az idén elkészült lakóingatlanokat is magába foglalja. A fejlesztések volumene jóval nagyobb ebben a kerületben az I. kerülethez képest, az összes 30 projektből szép számmal vannak olyanok is, ahol közel 100 lakásos társasházakat vagy lakóparkokat fejlesztenek. Az ingatlanok majdnem felénél az építkezés már befejeződött, ezekből a lakásokból már csak pár darabot lehetett megvásárolni 2017 nyarán. Ez jól mutatja, hogy ahogy egy projekt halad a vége felé, a vásárlók bizalma és a kereslet egyre inkább növekszik, annak ellenére, hogy a kész lakások esetében az árak is magasabbak, mintha a tervezőasztalról vásárolnánk. A 660 új lakás csupán 30 százaléka nem került még eladásra idén nyáron és ez a szám feltehetően azóta csak csökkent. 

A négyzetméterárak hasonlóan alakulnak a két említett kerületben, az I. kerület felülről közelíti a milliós nagyságrendet, 1,1 millió forint a fajlagos ár átlagosan, míg a II. kerület inkább alulról, átlagosan 960 ezer forintért vehető egy négyzetméter ebben a kerületben. Az alapterületek jellemzően nagyobbak a fővárosi átlagnál, átlagosan 75-80 négyzetméteresek az új lakások. A II. kerületben például csak egy 40 négyzetméter alatti új lakás szerepel az adatbázisban és az I. kerületben is csak néhány ilyen van. A nagyobb alapterületű ingatlanoknál, a listázott projektek alapján 120 négyzetméter feletti lakást jelenleg nem építenek az első kerületben, ezzel szemben a II. kerületben több ilyennel is találkozhatunk, átlagosan 1,1 millió forintos négyzetméteráron.

Megvizsgálva a négyzetméter árakat a különböző méretű lakásoknál az látható, hogy a II. kerületben 65-80 négyzetméteres új lakást éri meg a legjobban vásárolni, ezeknél ugyanis a legalacsonyabb a fajlagos ár. Az I. kerület esetében a 80-100 négyzetméter alapterületű lakások relatíve a legolcsóbbak, az előző gondolatmenet alapján. 

Ezek most a legkülönlegesebb új lakások Budapesten


GAZDASÁG
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
új lakás
Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping
Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.Ingatlan 2019. november 06. 09:29
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!